2017. november 10., péntek

Kurozuka

Történet

Hátööö… szóval a történet, oké… Khm, igen… Nos hát…
A Kurozuka érdekes ebből a szempontból (mondjuk más szempontból is, de erről később), merthogy van valami sztori, ami rettentő egyszerű, és körülbelül három mondatban összefoglalható, de emellett rengeteg minden történik benne, amit egyszerűen nem lehet érteni. No mindegy, a lényeg valahogy így szól: a feudális Japánban egy Kuro nevezetű ifjú nemes szolgájával együtt bolyong egy sűrű erdőben, mikor is egy házikóra bukkannak. Szerencséjükre egy gyönyörű nő lakik ott, aki megvendégeli őket, és még szállást is nyújt. Egyedül azt kéri, hogy ne nézzenek be a hátsó kis házrészbe. Ez persze eleve gyanús, és miután Kuro és a Kuromitzu nevezetű hölgyemény már szépen egymásba is habarodtak, a srác betéved a melléképületbe. Ott pedig azt látja, hogy a nő épp egy megkötözött férfi vérét szivornyázza. Nincs sok idő a magyarázkodásra, mert rögtön rajtuk is üt egy katonai különítmény, és Kuro fejét végül lecsapják.
Ez eddig még egy aránylag stabil történetnek tűnik, a zavar azonban csak most kezdődik, ugyanis a cselekmény Kuroval folytatódik. Igen, azzal a Kuroval, akit lefejeztek. Szóval Kuro kisétál egy magaslatra, és onnan lenéz a felhőkarcoló romokra. Bizony, nem sokkal ezelőtt még a középkorban voltunk, most pedig hopp… ki tudja, mikor is vagyunk. Innentől kezdve totál összevisszaság a sorozat, mert néhol ebben a korban vagyunk, néhol a múltban, néhol a jövőben, a szereplők többször meghalnak, vagy csak úgy tűnik, hogy meghalnak, vagy az egész csupán álmok sorozata… Rettentő idegesítő volt ezen a téren az anime, egyszerűen követhetetlen. Persze a végén sok mindenre fény derül, főleg a legutolsó részben, de hát azért addig is szívesen élveztem volna… Az biztos, hogy ha valaki rá tudja venni magát az újranézésre, akkor második nekifutásra már sokkal világosabb lesz. Mondjuk én tuti nem élek a lehetőséggel…


Szereplők

A szereplők nekem teljesen érdektelenek voltak. Maga Kuro semmiféle egyedi vonással nem bír, ahogy Kuromitzu sem, utóbbit ráadásul alig látjuk a 12 rész alatt. Annyi a lényegük, hogy szerelmesek, de olykor még ezt sem lehet igazán érzékelni, lévén alig vannak együtt. Érzéseik persze korokon átívelők, hisz – ha ez az előző bekezdésből nem lett volna világos – egy vámpír párosról van szó, de inkább a melankólia hatja át kapcsolatukat. Van még Kuro szolgája, aki Benkei névre hallgat, és voltaképp csak az utolsó részben válik lényeges figurává. És van egy Vörös Birodalom nevű hatalom, aminek vezetői mindent megtesznek, hogy megszerezzék az örök élet titkát, amit ugye Kuro és Kuromitzu hordoz magában. A Birodalom már a középkorban is seregeknek parancsol, továbbá a jövőben is létezik, és gépfegyveres kommandósokat uszít hőseinkre. Tagjai közül sok mindenkit megismerünk, de senki sincs részletesen bemutatva, mindannyiuknak annyi az egyetlen markáns vonása, hogy meg akarják csapolni Kuromitzut. Érdekes volt azért a leginkább egy teknőcre hasonlító idősebb harcos, aki egy komplett őrült, vagy az ő harcostársa, aki egy az egyben egy Poison Ivy hasonmás (mármint a növényeket irányító csaj a Batman világából).


Stílus, hangulat, konklúzió

Szóval nem is tudom. Az a vicces, hogy az eddig leírt problémáim ellenére minden további nélkül befejeztem a Kurozuka-t, és ráadásul nem is unatkoztam, vagy káromkodtam sokat közben. Többször hagytam már félbe animét, mert egyszerűen nem érdekelt, de a Kurozuka simán fent tudta tartani az érdeklődésem, és az igazat megvallva, nem is értem, mivel érte ezt el. A grafika szép, a harcok nagyon jók, van súlyuk, jók a mátrixos belassítások, és nem hiányoznak a brutális, véres jelenetek sem. De ez azért összességében még kevés. A történet alapvetően végig szomorú, de egyben elgondolkodtató. A hangvétel érett, ez egy 100%-ig felnőtteknek szóló alkotás. A szereplők nagy többsége komplett elmebeteg, vagy menet közben golyózik be. Ja, és szinte mindenki meghal, szóval nagyon ne kedveljünk meg senkit. Továbbá túlontúl művészi lett, és ennek köszönhető az, hogy az ember totál zavarban nézi végig az egészet. A „na most akkor mi van?”, a „na most ez ki?” és a „most hol is vagyunk?” kérdések folyamatosan előidéződhetnek bennünk egy epizód alatt többször is. Sajnos sokszor erősen le is lassul a cselekmény, Kuro összevissza bolyongását a világban pedig nem akkora nagy élmény nézni. És most spoiler: a végén valami olyasmi derül ki, hogy Kuro X évenként testet cserél, és ezzel a mozzanattal a memóriája is törlődik, ezért van az, hogy nem emlékszik semmire. És EZÉRT homály a nézőnek is minden, hisz mi Kuro útját követjük az animében.
Itt az írás vége, de még mindig nem tudom, ajánlanám-e ezt a művet. Azt hiszem, mindenki adhat neki egy esélyt, aki fogékony a komolyabb, misztikus hangvételre, nem rettenti el a melankólia, vagy a túlzásba vitt művészieskedés. A Kurozuka a szerelemről, a gyűlöletről, a vágyról, a halhatatlanságról, az örök körforgásról szól. És nagyjából pont annyira értelmetlen és követhetetlen, akár az élet.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése